Az indie szó az independent, azaz független kifejezésből ered. A fogalmat az olyan alkotókra használják, akik nem nagy vállalatoknak dolgoznak, tehát az olyanokra, akik úgy végzik munkájukat, hogy nem áll mögöttük nagy tőke, amely pénzelné a kiadásaikat. Vannak indie zenészek, indie játékfejlesztők, és a lista igen hosszú. Amikor egy ilyen garázscsapatról beszélünk, akkor a lehető legkevesebb emberre kell gondolni. A játékok példájánál maradva: egy-két programozó, egy grafikus meg valaki, aki a hangokért, zenéért felel és kész.
Előretörésüket értelemszerűen az Internet segíti, és az annak köszönhetően kialakult long-tail effektus. A dolog tömören annyiról szól, hogy annak ellenére, hogy kevesebb a kereslet egy-egy lelkes baráti társaság munkájára, mint például egy hollywoodi szuperprodukcióra vagy az MTV új üdvöskéjére, de a Webnek hála az a kevés ember is, akit érdekel, megtalálhatja őket, és pénzét, támogatását eljuttathatja a csapathoz – ezzel kifejezve, ha szeretné őket tovább dolgozni látni.
Ezt meglovagolva pedig sorra jelennek meg az olyan adománygyűjtő oldalak, amelyek az ilyen független vállalkozásoknak segítenek pénzt gyűjteni a projektükhöz. Ilyen oldal például a KickStarter vagy az indiegogo. Itt bárki indíthat gyűjtést saját ötlete megvalósításához. Egy leírásban, videóban bemutathatja az elkészíteni kívánt dolgot, akinek pedig megtetszik a gondolat, az tetszőleges összeggel megtámogathatja őket. A fejlesztők sokszor plusz dolgokat is felajánlanak a támogatóknak, például egy példányt az elkészült dologból, egy dedikált példányt, s a többi, ám a jutalom mértéke többnyire függ az anyagi támogatás nagyságától.
Az indiegogo honlapja |
A popSLATE és a hozzá mellékelt alkalmazás |
Az ötletet már csak azért is jónak tartom, hogy hátha a jövőben nem plusz kiegészítő lesz, hanem beépített lehetőség minden telefonban, amely ezáltal rendes e-olvasóvá is válna.
E-book olvasó, felület a feljegyzéseinknek, kimerevített térkép és bármi, ami az eszünkbe jut |
Források:
Zseniális: hátsó kijelző az iPhone-okra
http://hvg.hu/Tudomany/20121203_iphone_masodkijelzo_popslate
popSLATE--Second Screen Smart Case for Your iPhone 5
http://www.indiegogo.com/popslate
Indie
http://en.wikipedia.org/wiki/Indie
Hosszú farok
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hossz%C3%BA_farok
KickStarter
http://www.kickstarter.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése