A videojátékok több mint ötven éve jelen vannak kultúránkban, és az, ami egykor csak egyszerű szabadidőtöltésnek indult, ami kevesek szórakozása volt, mára egy hatalmas iparággá nőtte ki magát, és szinte már nincs ember a nyugati világban, aki ne töltött volna el gy kis időt tetrisezéssel vagy aknakeresővel. A játékok hatalmas utat jártak be: a pontgyűjtögetés helyett már a történet láncolja a monitor elé a felhasználót, a pittyegést szimfonikus művek váltották le, a grafikus motorok pedig kéz a kézben törnek előre a hardware-gyártókkal, hogy a két-három színű pixelhalmokat maguk mögött hagyva a lehető legélethűbb képi világot teremtsék meg. Sőt sokan rebesgetik, hogy az új médium akár egy új művészeti ág is lehet.
 |
| A játék, amelyet mindenki ismer, az egyszerű, de nagyszerű Super Mario Brothers, amely 1985-ben jelent meg „NES”-re. |
Szinte naponta jönnek ki újabb és újabb játékok nagy vagy kis, páremberes fejlesztőcsapatoktól. Van, amelyik ezek közül a játékkészítés mérföldkövévé válik, de akad, amelyikről igen hamar megfeledkezünk – ám ez archiválási szempontból lényegtelen: a fő kérdés az, hogyan őrizhetünk meg minél többet az utókornak?
Miért jelent problémát a videojátékok konzerválása? Ahogyan már fentebb említettem egy félmondat erejéig, a játékok fejlődéséről nem beszélhetünk anélkül, hogy az őket hordozó hardwareket ne vennénk figyelembe. Ahogyan fejlődik a technika, úgy nő a szabadság a fejlesztők számára. Míg például régen gondot okozott a program mérete, addig mára annyi DvD-n adhatják ki a művüket, amennyin jól esik, hiszen egy átlag PC több száz gigányi tartalom tárolására képes – és ez csak egy előny, amit ennek köszönhetnek. Ám pont ez a haladás az, ami a játékok eltűnésének legnagyobb veszélyét jelenti.
Példának okáért a Nintendo Entertainment System (NES) nevezetű 1983-ban megjelent konzolnál – azaz elsősorban játékok futtatására tervezett eszköznél – technikai szempontból vitathatatlanul jobb az 1990-ben napvilágot látott Super Nintendo Entertainment System (SNES), ám előde játékait nem képes beolvasni (már csak azért sem, mert a kazetták mérete nem egyezik). Vagy nem is kell a konzolokhoz fordulni, elég csak arra gondolni, hogy amit egykor vitt a DOS, azt egy mai PC a legfrissebb Windows-sal már csak üggyel-bajjal, úgynevezett emulátorok segítségével képes futtatni. Arról nem is beszélve, hogy mára rengeteg játék csak online érhető el… Mi lesz akkor, ha ezeket a szervereket lekapcsolják?
Mit jelent ez? Azt, hogy ahogy váltakoznak a konzolgenerációk, és ahogyan cserélődnek a hardware-k és az operációs rendszerek, úgy hatalmas mennyiségű játékállomány tűnik el, merül feledésbe.
Erre megoldást jelenthetne az, ha mondjuk egy egységes „formátum” lenne csak, mint például a DvD filmek esetében. Így igazából a verseny is fennmaradhatna a konzolgyártók között, hiszen mint a DvDk esetében, úgy az egyenkonzolt is készíthetne több cég. De konkrét tervezetek persze még nincsenek, és igazából maga a probléma is csak pár józanabb videojátékkedvelő fejében tudatosult, így a jövő nemhogy kérdéses, de abszolút semmit nem tudni róla.
Miért fontos a játékok megőrzése?
Elsősorban a játékfejlesztők számára fontos. Ahogyan egy író is azzal kezdi pályáját, hogy a görögöktől Joyce-ig a lehető legtöbb művet elolvassa, és megfigyeli, hogyan fejlődött a történetmesélés művészete, úgy egy fejlesztőnek is fontos látnia, hogyan fejlődött a médium, amiben alkotni szeretne. Rengeteget tanulhat elődei hibáiból illetve sikereiből, arról nem is beszélve, hogyha látja az utat maga mögött, tudni fogja, merre kell tovább haladnia. Főleg attól a ponttól fogva lesz rendkívül fontos a kérdés, hogy megszületik az első olyan játék, amelyre bátran rányomhatjuk a művészeti alkotás bélyegét, amely kikapcsolódáson túl, akár egy dal vagy egy film, kifejez valami megfoghatatlant, valami emberit – magyarán olyan program kerül a világ elé, ami a szakmai és a rajongói körön túl is hatással van az emberiségre.
A 2012-ben megjelent Dear Esther már fölveti a kérdést: játszunk vagy műélvezünk?
Másodsorban pedig egészen egyszerűen azért, mert mint emberi lények, szenvedélyesen – szinte már mániákusan – igyekszünk mindent megőrizni, ami egykor történt.
Komoly játékkonzerváló-mozgalom még nem alapult, ám egyre többen foglalkoznak a fönt vázolt problémával, és sürgetik a megoldás keresését.
A megőrzés feladatát egyelőre a videojáték-gyűjtéssel foglalkozó magánszemélyek látják el.
Képzeljük csak el: egy hely, amit annak szentelnek, hogy régi programokat őrizzenek benne és tegyenek elérhetővé a kutatók illetve a nagyközönség számára. Ez úgy hangzik, akár egy könyvtár. Nemde? Hiszen léteznek filmarchívumok, zenei archívumok, és így egyszer lehet, játékarchívumok is lesznek, és ha eljön ez az idő, akkor bizony szükség lesz olyan szakemberekre, akik megfelelően gondoskodnak a rájuk bízott tartalomról.
Hogy ez hogyan valósulhat meg, kérdés. Hiszen óriási pénzekre lenne ahhoz szükség, hogyha nem is mindből, de legalább a legfontosabb konzolokból és PC-kből – na meg persze magukból a játékokból is – össze lehessen gyűjteni annyit, hogy egy olyan állományról beszélhessünk, ami kellően lefedi a médium történetét, és mindamellett egyszerre több kutatót is ki tudjon szolgálni. Itt még beszélhetnénk a szerzői jogi problémákról, a kizárólag online használható tartalmakról, vagy az olyan játékokról, amelyek elveszítik értelmüket, ha nem csapatban ülnek le hozzá, és a lista még elég hosszú.
Egy rendes játékarchívumban természetesen nagyobb rendnek kell lennie.
Ám megítélésem szerint, ha komolyan elkezdenek foglalkozni az ebben elsősorban érintettek a problémával, és megszületik az elhatározás, akkor onnantól kezdve semmi nem fogja útjukat állni.
Mindenesetre sok érdekesség várható a médiumtól, érdemes odafigyelni rá!
Forrás:
Extra Credits: My Name Is Ozymandias
http://extra-credits.net/episodes/my-name-is-ozymandias/
Ben "Yahtzee" Croshaw: Keeping Old Games Intact
http://www.escapistmagazine.com/articles/view/columns/extra-punctuation/9053-Keeping-Old-Games-Intact
Ben "Yahtzee" Croshaw: Seriously, Console Wars Are Pointless
http://www.escapistmagazine.com/articles/view/columns/extra-punctuation/10132-Seriously-Console-Wars-Are-Pointless
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése